FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2022. November 27. Vasárnap, 19:30 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Vidi II - Vereség az Érdi VSE otthonában

NB III-as csapatunk mezőnyben egyenrangú ellenfele volt az érdieknek, de a rutinos hazaiak az összes helyzetüket gólra váltották. 

Advent első vasárnapján fiatal NB III-as csapatunk Érdre látogatott. Imrik László vezetőedző ezúttal az alábbi tizenegy játékost jelölte a kezdőbe: Dala - Kojnok, Urbán, Husvéth, Berekali - Hodzic, Molnár, Kovács - Menyhárt, Vintonji, Pető. 

A mieink már korán, a 11. percben hátrányba kerültek, egy sarokrúgást követően Gubacsi fejelt kapura, Berekali a gólvonal környékéről igyekezett fejjel menteni, a partjelző azonban azt jelezte, hogy védőnk már a gólvonalon túlról mentett (1-0). A 17. percben Berekali 23 méteres szabadrúgása centikkel kerülte el a hazai kaput. A folytatásban mezőnyjátékot láthattak a rossz idő ellenére is kilátogató szurkolók, valamivel töbet birtokoltuk a labdát, de gólhelyzetet nem sikerült kialakítanunk a jól záró hazai védelemmel szemben. 

A második félidő elején egy könnyű síppal befújt tizenegyessel növelte előnyét az Érd. Ismét szöglet után veszélyeztettek a hazaiak, Molnár szorításában pedig a földre került egy érdi játékos, Dombi sporttárs pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. A 11-est Pintér magabiztosan értékesítette (2-0). Három perccel később Szabó egy gyors hazai kontra végén éles szögből vette be a kapunkat (3-0). A 4-0-ás végeredményt Gubacsi a 87. percben állította be. 

Az idei év utolsó bajnokiját jövő héten vasárnap Gyirmóton játssza a Vidi II. 

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek