Sitku Illés 1978. február 5-én született Budapesten. 19 évesen, 1997. augusztus 2-án mutatkozott be az élvonalban az FTC játékosaként egy Stadler - FTC (2-2) bajnokin. A 2000-es évek elején több csapatban is megfordult, mígnem a 2004/2005-ös szezonban a DVSC együttesébe igazolt, az idény végén pedig magyar bajnoki címet ünnepelhetett, méghozzá a DVSC történetének első bajnoki címét. 2005 nyarán érkezett klubunkhoz, amelyet hat éven át szolgált. 2006-ban bajnoki bronzérmet szerzett a Vidivel, valamint klubunk történetének első - és mindmáig egyetlen - Magyar Kupa győzelméből is oroszlánrészt vállalt. 2011-ig még két Ligakupa-győzelmet és egy bajnoki ezüstérmet szerzett a Vidi játékosaként. A nagyszerű gólszimattal rendelkező támadó 116 NB I-es találkozón 48 alkalommal volt eredményes a Vidiben. Utolsó fehérvári szezonjában Újpesten szerepelt kölcsönben, így a klub első bajnoki címének már nem volt részese.

A kedd esti Videoton FC - DVSC találkozó kapcsán beszélgettünk Sitku Illés "Bélával".

- A 2004/2005-ös idényben tagja voltál a DVSC első bajnokcsapatának. Hogy emlékszel vissza arra a szezonra?

A bajnoki aranyérem szempontjából nagyon szép emlék számomra az az egy év, amit Debrecenben töltöttem. Ugyanakkor az is igaz, hogy száz százalékig nem tudom a magaménak érezni az aranyérmet, hiszen mindössze 12 bajnokin léptem pályára a Lokiban, így nem tudtam annyit hozzátenni a sikerhez, amennyit szerettem volna. Kicsit tehát felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, az azonban vitathatatlan, hogy bajnokcsapat tagjának lenni fantasztikus dolog. Nekem ez megadatott, és büszke vagyok rá.

- Egy évvel később, immár a Vidi játékosaként, Magyar Kupa-győzelmet és bajnoki bronzérmet ünnepelhettél.

A Videoton az teljesen más, a Vidi a szívem csücske. Hat évig futballoztam Székesfehérváron, és sok szép sikert ünnepelhettünk. A Vidiben meghatározó játékosnak számítottam, szerencsére sok gólt szereztem piros-kék mezben. Egyáltalán nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de úgy érzem, a kupagyőzelem és a bajnoki bronzérem megszerzésében is nagy szerepem volt. Nagyon szerettem a Vidiben játszani, imádtam a csapatot, a klubot és a szurkolókat is. A Székesfehérváron töltött időszak volt pályafutásom csúcsa.

- Ki volt az a debreceni, illetve fehérvári csapattársad, akire azt mondanád, hogy a legjobb játékos volt az adott klubban?

A debreceni bajnokcsapatból Sándor Tamást emelném ki, ő igazi klasszis játékos volt. A Vidiből pedig Dvéri Zsolt volt az, aki teljesítményével, játékintelligenciájával, alázatosságával és futballtudásával kiemelkedett a többiek közül.

- Tíz év telt el a Magyar Kupa-győzelem óta. Tervezitek, hogy valahogy megünneplitek ezt az egykori csapattársakkal?

Nem is olyan régen, tavaly december végén az év végi futballfesztiválon a Videoton Baráti Kör szervezésében már volt egy ünnepi megemlékezés a VOK-ban. Nagyon sokan részt vettünk ezen a kupagyőztes csapatból, sőt jó néhányan pályára is léptünk egy gálamérkőzésen. Szuper volt találkozni az egykori csapattársakkal. Többükkel egyébként a mai napig nagyon jó a kapcsolatom. Amikor ezen a gálamérkőzésen ismét együtt pályára léptünk, olyan volt, mintha csupán egy-két hete hagytuk volna abba a közös focizást itt a Vidiben.

- A fehérvári szurkolók a mai napig "Béla"-ként emlegetnek. Emlékszel még, hogy kitől és hol kaptad ezt a becenevet?

Persze, még a Fradiban mondta "Szakáll" (Bodnár József, az FTC egykori gyúrója - a szerk.), hogy nekünk is van egy Illés Bélánk. Akkor ragadt rám a Béla becenév, és ez végigkísért engem egész pályafutásom során. Egyáltalán nem zavar, sőt büszkeséggel tölt el, ha csak a nevem miatt is, de hozzá hasonlítanak. Senkinek nem kell bemutatni Illés Bélát, ő egy fantasztikus labdarúgó volt.

- Mondhatjuk azt, hogy Székesfehérváron otthonra leltél?

Abszolút így van! Még Vidi-játékosként Székesfehérvárra költöztem, a feleségem is fehérvári, imádom ezt a várost. Szerencsére a fehérvári szurkolók is nagyon gyorsan elfogadtak, vagy mondjuk úgy, befogadtak maguk közé, és rengeteget segítettek nekem, amikor ide kerültem. Egy szó, mint száz, teljesen helytálló, ahogy fogalmaztál, Székesfehérváron otthonra leltem.

- Néhány hete honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy egykori Vidi-játékosok csemetéi kezdtek el a futball alapjaival ismerkedni a Vidi utánpótlásában. Elképzelhető, hogy 15 év múlva ismét lesz egy jó Sitkuja a Vidinek?

Erről még nagyon korai beszélni (nevet). A fiam most öt éves, és még valóban csak ismerkedik a játék alapjaival. Titkon persze remélem, hogy ő is futballista lesz, de a döntést rá bízom, semmit nem szeretnék ráerőltetni. A fiam a Vidi ovi-foci programjában vesz most részt, amiről úgy gondolom, hogy egy kiváló kezdeményezés. Ott szoktam lenni a foglalkozásokon, látszik, hogy nagyon élvezik a gyerekek. Remélem sokáig működni fog ez a program, és nagyon sok fehérvári, és környékbeli gyermekkel megszerettetik a labdarúgást és a Vidit is.

- Kedden a DVSC ellen lép pályára a Vidi. Milyen mérkőzésre számítasz a Loki ellen így a bajnokság hajrájában?

Amennyire tudom, nyomon követem az NB I történéseit, bár itthon a gyerekek miatt állandóan mese megy a TV-ben (nevet). De azért néha elkapok egy-két meccset, meg az összefoglalókat megnézem. Nagyon jó meccsre számítok kedd este. A dobogó szempontjából a Vidinek mindenképp nyernie kell, és szerintem képes is lesz legyőzni a DVSC-t, amihez persze nagyon kellenek majd a drukkerek is. Emlékszem, még amikor Vidi-játékos voltam, bennünket is rengetegszer hajszoltak győzelembe a szurkolók, bízom benne, hogy ezúttal is így lesz.