FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2011. November 14. Hétfő, 07:47 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Büntetővel nyertünk az Újpest ellen

A Videoton FC U13 a helyzeteit ugyan kihagyta az Újpest ellen, ám végül egy tizenegyessel itthon tartottuk a pontokat.

Videoton FC U13 - Újpest U13 1-0 (0-0)
Az első félidő érezhetően a "fogáskereséssel" telt a fiatalok bajnokiján, a csapatok a pálya középső harmadában igyekeztek megfogni riválisuk támadásait, így meglehetősen kevés helyzet alakult ki ekkor. A második félidőben aztán változott a mérkőzés képe, csapatunk játékban és erőnlétben is felülmúlta riválisát. A helyzeteink ekkor már megvoltak, ám azok kihasználásával nem volt szerencséje a Vidi U13-nak. A kimaradt lehetőségek szerencsére nem bosszulták meg magukat, a 40. percben ugyanis büntetőhöz jutott együttesünk, Varga Balázs pedig nem hibázott, sikeres tizenegyesével a Videoton FC U13 1-0-ra legyőzte az Újpest hasonló korú gárdáját.

Oláh Attila, a Videoton FC U13 edzője: A minimális gólkülönbség ellenére abszolút megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, sajnos a helyzetek kihasználásával továbbra is hadilábon állunk. Az összjátékunk jól működött a mai mérkőzésen is, de a végjátékban hoztunk hibás döntéseket, ezeket ki kell küszöbölnünk, különben nem leszünk képesek gólra váltani a lehetőségeinket.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC U15 - Újpest U15 1-2 (1-0)
Jól kezdte az Újpest elleni bajnokit a Videoton FC U15, a legutóbbi két bajnokiját megnyerő piros-kék ifjak jobban futballoztak ekkor riválisuknál. A jutalom nem maradt el, a 35. percben Fodor Márton góljával előnybe került a Videoton FC U15. A folytatásban növelhette volna előnyét együttesünk, azonban a célzással ekkor már akadtak gondok, ez pedig a második félidőben megbosszulta magát. A térfélcsere után a lila-fehérek feljavultak, kiegyenlítetté vált a meccs, a helyzeteit azonban csak a vendég tudta értékesíteni. Az újpesti fiatalok két találattal fordítottak, csapatunk az utolsó pillanatokban akár még egyenlíthetett volna, azonban a játékvezető lest jelezve állította meg kialakulóban lévő ziccerünket, a látogatók így a szerencsével is szoros kapcsolatot ápolva nyertek 2-1-re.

Poór András, a Videoton FC U15 edzője: Nem érdemeltünk vereséget, hiszen a helyzeteink megvoltak egy jobb eredmény eléréshez. nem tudtuk ezeket gólra váltani, ráadásul két elkerülhető gólt kaptunk, ennek ellenére úgy gonodlom, legalább a döntetlent megérdemelte volna a csapat.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
Lendületbe jött a csapat
2011. November 14.
Pontokat raboltunk Debrecenből
2011. November 13.
Hátrányból előnyt kovácsolva
2011. November 13.
Pont nélkül maradtunk Vácon
2011. November 12.
Hat gól kellett a hat ponthoz
2011. November 08.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek